Üdv!
Kellemes Ünnepeket mindenkinek ;)
Fura egy húsvét volt ez számomra...
Fura, mert pont egybeesett a névnapommal, így talán kicsit háttérbe szorultam... Nem mintha szeretnék előtérbe kerülni, de azért jól esik pár kedves szó, és húsvétnek köszönhetően páran könnyebben elfelejtkeztek rólam... De nem baj, már megszoktam :)
Persze akik igazán számítanak, azok nem felejtenek el soha. Akiknek meg csak haver vagyok, azoktól nem is várok el semmit...
Babcimmal szombaton együtt tölthettük az estét 11-ig, ami nagyon jól sikerült. Azok a nagy ölelések, egy igazán érzelmes, hosszú csók, és a névnapi meglepetésem, örök emlék marad. Kisssss!!!
Nekem még kint kellett maradni egy fellépést fotózni, plusz a névnapomat is tartottuk, három Gábor volt a helyszínen velem együtt, kocintottunk párat :) A barátaimmal is találkoztam végre, láttam sok sok ismerős arcot, ami már eléggé hiányozott. A másnapi fáradtság viszont egyáltalán nem hiányzott, dehát mindennek megvan az ára...
Ráadásul vasárnap, amikor pihentem volna, jöttek felköszönteni nagyszüleim, aminek így nem igazán tudtam örülni, dehát ez van...
Ma meg húsvétolás, kedvesem nélkül, semmi kedvem nem volt hozzá... dehát ez van... Gondolkoztam rajta hogy meglátogatom, de a pontos címet nem tudván, lemondtam az ötletről, meghát idő se nagyon lett volna buszozgatnom...
Reggel így nem sok kedvem volt, de napközben azért elmúlt a búbánat, ettünk ittunk nevettünk sokat.
Összeségében nem volt rossz...
Ja azt ki is felejtettem, hogy ma reggel még a hó is esett, tiszta LOL!
Holnaptól újra meló, egész jól haladok a projectel stbstbstb, erről most nem is tudok mit írni :D
3 napja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése