Igazából semmit sem fogok most írni a buliról magáról, mert túl sok az infó és főleg túl foszlányos állagban található meg a fejemben! Most volttam Rotter bácsinál, és próbáltuk összerakni a dolgokat, aminek a vége az lett hgy röhögtünk egy csomót, mert ugye mindkettőnknek eszébe jutott olyan amire a másikunk nem emlékezett, és párszor tátva maradt a szám, hogy fúúú ilyen is történt, meg ne bassz fel hogy ez meg az volt! Szal ddurvaaa!
Na egye fene elkezdem:)
Az egész egy karácsonyi műsorral kezdődött, ami szerintem full jó volt, pedig én aztán nem nagyon szeretem az ilyen dolgokat, ne a színész ifjoncok, akik ugye ott tanulnak a sulinkban, hát nem gyenge kis műsort dobtak össze! Aztán meg, hát mit csináljunk? Ugye alapból úgy volt hogy utolsó busszal megyünk haza 23:10-kor! Ez azt jelenti hogy 22:30kor le kell lépni! Volt a műsor után kb 19 óra! 4 óra alatt hogy bulizzunk nagyot? Lesz ami lesz alapon maradtunk, csak el leszünk majd! Az első óra elég unalmasan telt, segítettünk pakolni meg unatkoztunk! Már majdnem az volt hogy lépünk haza, de haverek még győzködtek hogy ugyan maradjunk már, lesz ami lesz :) Aztán vettünk egy sört! Ez kicsit meghozta a bulihoz a hangulatom, de azért még mindig úgy voltam hogy 23kor go home! Aztán beindult a zene, ráadásul élőzene, ami számomra jobban esik, mint a disco zene :) Lassan megjött a kedvem, már csak Rottot kellett meggyőzni hogy maradjunk reggelig és bulizunk hatalmasat:) Meghivattuk magunkat egy felesre (keserű), aztán meghívtak minket mégegyre :) kezdtem egész jó hangulatba keveredni :) Utánna visszahívott haver akit elején meghívtam egy sörre, szal már három! yee :) Mentünk dancelni az élőzenére, mindenki nagyon jól nyomta, full jófejek járnak a suliba, rájöttem :) Így az este folyamán kb félóránkét jöttek a felesek szép sorban :) Olyan 8ig jutottunk el :) Minden tiszta zsír volt, úgymond hatalmas buli :)))) A zenekar is jó volt nagyon, annak ellenére hogy nem játszottak nekünk tankcsapdát, pedig én nagyon mondtam nekik :))) Aztán elkezdőtött a kareoké részleg, na akkor már volt tcs is:) Magunkhoz ragatduk a miksit és kb egy óráig mindent danoltunk ami csak eszünkbe jutott :) A lol hogy közben a zenekar elment mögülünk, szóval a végén már csak úgy énekeltünk négyen hogy zene nem volt alatta, de nekem ez pl fel se tűnt :)))
Aztán, vagy közben, ez még nem tiszta számomra sem, bent a színházteremben ment a disco zene! Ott is jártam elég sokat, fent táncoltunk haverekkel a színpadon, nagyon menő volt :) Idő közben felszedtem még egy csajszit is :) Jól elvoltunk kb egy órát így összvissz, aztán kimentem inni egy felest, visszamentnem és egy másik srác fogdosta épp a sejjhajj... ceppet ideges lettem, ha jól emlékszem folyton csak kurváztam meg ilyenek... de ma már nem is érdekel! Csak sajnálom hogy megint csalódnom kellett egy nőben...megint! Idegességemben letoltam még egy felest hirtelen, aztán visszamentem dancelni! Közben még voltak furcsa dolgok, pl egyszer Rott az én kabátomban jelent meg, és határozottan állította hogy az az övé, én erre felvettem az övét és úgy voltunk sokáig :) Hmmm, ez nem is hangzik viccesnek,pedig az volt :) Utánna elengedtem pár rókát kint, meg kaptunk kenyeret az angol tanártól :) Rott egyszer eldúlt a fogassal, az full faní volt :) Volt még egy csomó baromság ami most nem jut eszembe, ezért is nem akartam még leírni, de lényeg a lényeg nagyot buliztunk ismét, reggel 5ös busszal jöttünk haza...
3 napja
1 megjegyzés:
Seeya!
Nyah örülök, hogy yot partyztál. Bár negatív,h mindig vmi kis apró negatív történik....huuuu de tudok fogalmazni! Én ezúton kijelentem, hogy tuti nem ugyanarról a bolygóról jöttem, mint a több lány...mert nem wok olyan, de még csak nem is fér a fejembe, hogy 1esek, hogy lehetnek ilyenek.
Azt a karaoke-t megnéztemés főleg hallgattam volna. (: Buuuuuuuu remélem 1szer lesz olyna,h party together.
Pusszancs Tappancs!
Megjegyzés küldése